Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levele 2012.05.18.

 

Levélbontás

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levele Budapest, 2012. május 17.

Mádai Tárnok Tünde

Kuratóriumi elnök

Alapítvány a ’48-as hősökért

Tisztelt Elnök Asszony!

Köszönöm megtisztelő felkérésüket a Harcművészek a Határontúliakért gondolat jegyében megrendezett magyar-magyar ifjúsági találkozó fővédnökségére, melyet a tavalyihoz hasonlóan, örömmel vállalok. Köszöntöm a szervezőket és résztvevőket, illetve mindazokat, akik támogatják ezt a magyarságot erősítő kulturális és sportrendezvényt.

Tiszteletreméltó hagyományt indítottak útjára az elmúlt esztendőben a harcművészet itthoni művelői, hogy közelebb hozzák a test és a lélek harmóniáját szolgáló sportágat, az erre nyitott Kárpát-medencei ifjúság számára. Nagy öröm, hogy a felvidéki fiatalok mellett idén Erdélyből is érkeznek szép számmal.

Köszönetemet fejezem ki a Magyar Wing Tsun Egyesület és az Alapítvány a ’48-as hősökért szervezet szolgálatáért, mellyel felvállalták, hogy kulturális és sportrendezvényükkel is erősítik nemzetünk tagjainak összetartozását. Lehetőséget adnak arra, hogy a magyar fiatalok megismerjék kortársaik mindennapi örömeit és gondjait, lélekben egy nemzet tagjaként köszönthessék egymást.

Kívánom, hogy a Budapesten eltöltött napok a harcművészet gyakorlatainak elsajátítása mellett, közös történelmünk felidézésével és hagyományainak megismerésével gazdagítsák a magyar fiatalokat!

Budapest, 2012. május 17.

Üdvözlettel

Semjén Zsolt

Sikeres Wing Tsun vizsga Békéscsabán

 

Békéscsabán a Leung Ting Nagymester vezette Wing Tsun kung-fu irányzat gyakorlói Máday Norbert nyolcadik fokozatú mester előtt adtak számot tudásukról vizsga keretében.
 



A csapat felkészítője a magyarországi Wing Tsun Egyesület helyettes vezetője, Széll Gábor hatodik fokozatú mester volt. Nem csak vizsgát, hanem szemináriumot is tartottak, s az egész napos, fontos esemény szünetében beszélgettünk Sifu Széllel.





- Mennyire elégedett a vizsgázók felkészültségével?





- Sok éve járok Békéscsabára, mindig nagyon nagy szeretettel jövök, kedvelem az itteni embereket, s örömmel jöttem kelet-Európai instruktor helyettesem, Széll Gábor meghívására. Gábor neve eleve garancia, hogy azt a fajta, kínai Wing Tsun, amit idehoztam huszonöt évvel ezelőtt, magas szinten van Békéscsabán, és itt a környéken. Fontos az autentikusság, ha kínai eredetű ez a harcművészet, akkor az Békéscsabáig látszódjon.



Máday Norbert és Széll Gábor




- A vizsga mindig érdekes dolog, hiszen ugyanazok a vizsgakövetelmények. Van-e az itteni tanítványokban valami tipikus „széllgáboros”?





- Már az nagy dolog, hogy most, 2012-ben, napjaink gyakran értékválságos világában meg tudjuk mozgatni a fiatalokat, hogy lejöjjenek edzeni. Hitem szerint a vizsga nem akkor történik igazából, amikor vizsgázol, hanem minden edzésen, ha meleg nyár van, ha hideg tél. A vizsga egy megnyugtató lezárása a két vizsga közötti időszaknak. Visszatérve: minden tiszteletem a fiataloknak, de Széll Gáborból csak egy van. Az a fajta precizitás, elmélyültség, az összefüggések ismerete és átadási szándékának képessége-ez jellemző Gabira. Elmélyült az a Wing Tsun, amit oktat, nem csak a felületes. Egy mozdulat – egy gondolat, rend, tudatosság és fegyelem, pattogós edzésvezetés. Ezt, mivel ő az elnökhelyettesem is, nem csak az itteni csoportoktól kérem, hanem   az egész országban ezt a rendezett stílust kérem,: fegyelem – figyelem! Ha nem vagy fegyelmezett, akkor nem tudsz figyelni! Ha nem figyelsz, akkor pedig nem tudod a technikákat megtanulni. Ebből a szempontból is megkülönböztethetők Gábor tanítványai.





- A jövő évben, 2013-ban ünnepli a magyar Wing Tsun huszonöt éves jubileumát. Hová jutott el a szervezet negyed század alatt?





- Minden megyében van oktatás. A szakmai munkát a megyei vezetők irányítják. Elértük azt, hogy egy nagyon hatásos, Hong-kong utcáin is bevált harcművészetet honosítottunk meg. Már egész családok járnak edzésre, kötődnek hozzánk, értéket látnak benne. Manapság a magyar, a Kelet –Európai Wing Tsunnak értéke van Ázsiától New Yorkig. Felkértek az USA-ba főinstruktornak, Leung Ting nagymester kérte, hogy Kínát is vegyem át…Ez elismerése a magyar Wing Tsunnak, mind a szerevezettség, létszám, mesterek számát tekintve.





- A most, frissen mestervizsgát tett ifjabb Széll Gábor ül mellettünk, s mi a helyzet a fiatal Máday Botonndal?





- Minden héten kung-fuzik, gyakorol, ötödik fokozatánál tart. Nagyon bízom benne, hogy messzire jut majd el. Életem nagyon szép része volt, amikor néhány hónapja Ifjú Széll Gábort is mester fokozatra tudtam vizsgáztatni. Ilyen pillanat még nem volt életemben. Egy apának nagyon sokat jelent, ha a fia azokon az „ösvényeken” jár , mint az édesapja. Az egy szép ajándék, ha az apát is és a fiát is mester fokozatra vizsgáztathattam.





- Az is szerencsés, hogy az irányzat meghatározó személyisége, Leung Ting sokat tartózkodik Magyarországon, oktat, tanít…





- A Nagymester decemberben végig járta a Kelet-Európai országok nagy részét. Ő Yip Man tanítványa, az Ő tanítását követi, kedves szimpatikus, 64 éves mester. Amikor itt volt, a tanítványok vastapssal búcsúztak Tőle. Szeret itt lenni, nem véletlen, hogy mi adtuk át az ötven éves jubileumát megtisztelő arany diplomát.


 




 

- Mi a legfontosabb aktuális feladata a magyarországi Wing Tsun Egyesületnek?  





- Meg kell találnunk azokat az erre alkalmas mestereket, akik majd a munkát tovább vihetik. Az a fajta oktatói munka, ami a szervezetben folyik, sikert ígér ebben a feladatban. Röntgen szemekkel azokat az elhivatott mestereket, akik nem csak tenni tudnak, de tenni is akarnak ezért.





- Széll Gábor mestertől kérdezem, a vizsgák elbírálásánál meddig tart Sifu Máday Norberttel a szakmai és meddig a baráti kapcsolat?





- Sifu nagyon komolyan felkészíti mind a diákokat, mind az instruktorokat szakmailag. Rendszeres továbbképzésekről van szó, én is rendszeresen utazom ezekre, és magánórákra is, havonta többször. Nemzetközi tanítási program alapján tanulunk, s különleges, szinte apa-fiúi kapcsolat van közöttünk, ami csak az európaiaknak különleges, keleten ez természetesnek számít. S amikor elérkezettnek látja az „apa” az időt, akkor megyünk vizsgázni.





- Máday Norbert: Tegyük hozzá, hogy Gábor hatodik mester fokozata sokáig unikumnak számított, hiszen például az USA szervezetét is csak hatodik fokozatú mester irányítja. Amit ez a vidéki fiú elért, az önmagáért beszél!

 

Az ifjú Wing Tsun mester

 

Makleit Zsolt
Nemrég nagyszabású Wing Tsun szeminárium zajlott Debrecenben, amelyen megszerezte első mesterfokozatát ifj. Szél Gábor. A fiatal harcművész a
Bocskai iskola 8. c. osztályos tanulója, mindemellett már oktatja is a helyi kungfusokat.

Már 2004 óta járok edzésre, vagyis első osztályos koromtól kezdve űzöm ezt a harcművészetet. Azóta is folyamatosan gyakorlok, igyekszem minél többet fejlődni. Édesapám a mesterem, gyerekkoromban egy hasznos elfoglaltságnak, egy remek hobbinak tekintettem az edzéseket, később, ahogy egyre többet tanultam a Wing Tsunból, úgy egyre inkább érdekelni kezdett és még komolyabban foglalkoztam vele. Két évvel ezelőtt kaptam meg az asszisztensi fekete pólómat, egy éve pedig egy kecskeméti nemzetközi táborban mesterjelölt lettem, mostanra pedig sikerült mestervizsgát tennem - tájékoztatott egyik edzése előtt a tehetséges fiatalember.

Folytatva életútját kifejtette, hogy jelenleg Derecskén helyettes és már tanítja is a kungfut. - Mint látható, egy hosszú folyamat eredménye az, hogy idáig eljutottam, és sikerült megszereznem az első mesterfokozatomat. Sok áldozatot követelt, de nagyon sokat kaptam is a Wing Tsuntól. Már megfordultam számos kelet-európai szemináriumon, Lengyelországtól kezdve Erdélyen át nagyon sok helyre eljutottam ennek a harcművészetnek köszönhetően. Ezeken a helyszíneken a világ legjobb mestereivel is együtt készülhettem. Nagyon jó és kulturált a közösség az edzéseken, a társaim közül sokan nemcsak az edzőpartnereim, hanem egyben jó barátaimmá is váltak. A Wing Tsun nyugalmat és megfontoltságot ad, sokkal magabiztosabb és határozottabb lettem.

Ifj. Szél Gábor azt is elárulta, hogyan sikerül összeegyeztetnie a tanulást és a harcművészetet. - Nem könnyű feladat, sokszor fárasztó az edzések mellett felkészülni az iskolára is, de azért sikerül megoldanom. Úgy érzem, hogy ideálisan kiegészíti a kettő egymást. Jelenleg nyolcadikba járok és jeles tanuló vagyok. Most a felvételire készülök a továbbtanulás érdekében. Szabadidőmben nagyon szeretek néptáncolni, a Szivárvány csoport tagja vagyok, és már többször voltam az év táncosa is az előző csapatomban, a Cibriben. Másik kedves hobbim még a sportlövészet és a népdaléneklés.

Jövőbeli céljairól így nyilatkozott Gábor: - Természetes, szeretném folytatni a Kung Fut és még továbbfejlődni. Úgy érzem, hogy két év múlva reális lehet a második nemzetközi mesterfokozat célbavétele. Távlati terveim között szerepel egy saját Wing Tsun iskola vezetése is. Tanulmányaimat ugyanilyen eredményesen szeretném továbbra is végezni. Befejezésképpen, ha már itt az alkalom, szeretném megköszönni mindenkinek, akik segítettek, mestereknek, tanítványoknak és legfőképp szüleimnek, hogy mellettem állnak utamon, hiszen részben az ő érdemük is az, amit mostanra elértem

 

 

 

Feliratkozás a következőre: