IV. "Harcművészek a határon túliakért"

Magyarországon negyedik alkalommal került megrendezésre Budapesten 2014. május 17-én a „Harcművészek a határon túliakért” elnevezésű kulturális és sportnap. A szervezők a határon túli magyar gyermekek tanítását, vendégül látását tűzték ki célul.
A rendezvény keretein belül a határon túli fiatalok ízelítőt kaptak a magyar kultúrából, a harcművész mesterek több évtized alatt szerzett tudásából.

 
A fiatalok kulturális programokon vettek részt, a rendezvény a Kossuth Lajos téren vette kezdetét ahonnan az Országház látogatása következett. A Parlamentben a fiatalok a különböző helyiségek mellett megcsodálhatták a Szent Koronát, az országalmát, és a királyi jogart is.  A kulturális programok után a szervezők egy közös ebéddel kedveskedtek a gyermekeknek. 
 
A rendezvény fővédnöke, Dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár üdvözölte a Felvidékről és Erdélyből érkezett diákokat, tanáraikat. A Magyar Wing Tsun Egyesület mesterei harcművészeti bemutatóval készültek, a Magyar Szablyavívó Iskola is színvonalas bemutató tartott, hagyományőrző néptáncbemutató is szerepelt a palettán. A Gyermekek versekkel, énekekkel készültek:
 
„Van nekünk egy zászlónk, mit nem téphetnek szét
A színek maradnak, akármilyen a szél
Álmaimban álmodtam, jó lenne szeretni
Legyen olyan hely, hol jó magyarnak lenni!
 
Legyen végre egy ország, hol a szavakat kimondhatják!
Legyen végre egy nép, mely elmondhatja kínját!
Legyen végre sok ember, kik tudják, hol a mennyország!
Az lesz az a hely, mit úgy hívnak Magyarország!”

 
Délután kezdődtek a sportfoglalkozások. A fiatalokat először minden idők egyik legsikeresebb magyar vívója Pézsa Tibor magyar vívó, olimpiai és világbajnok, Mohos János vívómester és Németh Árpád vívómesternek köszönhetően a vívás alapjait sajátíthatták el a Magyar Szablyavívó Iskola szablyavívói segítségével. A rendezvényen Pézsa Tibor olimpiai aranyérme is előkerült, megtiszteltetés hogy megnézhettük az érmet, köszönjük!
 

 
A fiatalok számára a harcművészet értékeit megmutatta és átadta Sifu Máday Norbert (9. mesterfokozat), Si-hing Szél Gábor (7. mesterfokozat), Si-hing Salamon Ferenc (6. mesterfokozat), Si-mei Kovács Eszter az egyesület oktatói segítségével. A résztvevők önvédelmi technikákat sajátíthattak el a rendezvényen. 
 
Köszönjük a szervezőknek, a Magyar Wing Tsun Egyesületnek, a Magyar Szablyavívó Iskolának az Alapítvány a ’48-as Hősökért-nek hogy a rendezvény negyedik alkalommal és megrendezésre kerülhetett.  Szabó Csaba Si-hingnek köszönjük a szervezést, lelkiismeretes munkáját.

Rendészeti és katonai bamutató, 2014. tavasz, Derecske

A Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium több mint 300 rendvédelmi és honvédelmi szakos hallgatója tartott közelharc bemutatót Si-Hing Szél Gábor vezetésével 2014. április 14-én a derecskei sportcsarnokban.

 

Feliratkozás a következőre: